A Tripont munkatársai részt vettek az 53. Magyar Könyvtárosok Egyesületének Vándorgyűlésén (későbbiekben MKE). Az egyesület hosszú történelemre tekint vissza. A szervezet abból a célból alakult meg 1935-ben, hogy a könyvtárpolitika és szakinformációs politika alakításában, az erre vonatkozó törvényhozás, kormányzati és egyéb társadalmi döntések előkészítésében aktívan részt vegyen. Emellett elősegítse a könyvtárak együttműködését, munkamegosztását, és rendszerbe szerveződését. Továbbá képviseli a könyvtárosok és szakinformációs tevékenységet végzők érdekeit. Ennek érdekében az egyesület vitaüléseket, konferenciákat, tanfolyamokat és más rendezvényeket tart.

A Covid óta, idén először rendezték meg személyesen az MKE vándorgyűlését. A konferencia ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét. Majd a résztvevők párhuzamos szekcióüléseken hallgathatták meg a szakmai előadásokat. A szünetekben a látogatók a kivonuló cégek asztalainál megtekinthették a digitalizálással, könyvrestaurálással, állagmegőrzéssel foglalkozó szervezetek technikai újdonságait.

A Tripont Örökségvédelmi megoldások csapata is a kiállítók táborát erősítette. A Tripont stúdiója jól felszerelt, a gyakran használt eszközparkból egy könnyen mozgatható, apró szkennert állított ki. A Czur hatékonyan képes digitalizálni a különböző dokumentumokat. Használata kiváltképp javasolt könyvtárak, levéltárak számára, ahol az olvasók, kutatók otthoni használatra szeretnék az épp kutatott, olvasott könyveket digitalizálni. Az eszköz intelligens szoftvere felismeri a lapfordítást és automatikusan elindítja a szkennelést. Sőt képes a katalógusok ívelt oldalait úgy beolvasni, hogy a síkban leképezze az oldalakat. Az optikai karakterfelismerőnek köszönhetően kereshetővé válik a digitalizált szöveg. A Czur használata egyszerű, és gyorsan elsajátítható. Az eszköz nagy érdeklődést váltott ki.

A Czur, okos szkenner használatát az alábbi videóban tekintheti meg. Az eszközről érdeklődni a Tripont Örökségvédelmi megoldások munkatársaitól és a Tripont Örökségvédelmi megoldások honlapjáról lehet. A Tripont webáruházából pedig az eszköz is megvásárolható.