Eredmény a kutatásban egy kódexlap digitalizálása nyomán

2017. Nov, 17. | Egyéb

Beszélgetés Horváth Ivánnal, az ELTE irodalomtörténész professzorával a saját kutatásai kapcsán arról, hogy a kulturális értékeink digitalizálása és hozzáférhetővé tétele hogyan hat a tudományos életre.

Mióta tudjuk, hogy a legkorábbi ismert magyar vers, az Ómagyar Mária-siralom ott lapul a Leuveni-kódexben?

Véletlenül fedezték fel 1922-ben. Annak köszönhetjük, hogy Leuven Katolikus egyetemének könyvtára az első világháborúban találatot kapott – nem a könyvtárépület maga, arra a tüzérek vigyáztak, hanem az az épület, ahová a könyveket menekítették. A háború után a jóvátételre kötelezett német állam könyvritkaságokat vásárolt össze antikváriusoktól; többek között azt a kódexet is megvették, amelyben az Ómagyar Mária-siralom olvasható. Franz Babinger szlavista és turkológus, a jóvátételi bizottság egyik tagja fedezte fel, hogy magyar nyelvű szöveg olvasható a kódexben. Aztán jött a második világháború, és ezúttal a tüzérek nem vigyáztak. A leuveni egyetemi könyvtár épülete is megsérült, de a legértékesebb példányokat szerencsére addigra már befalazták. A kódex sértetlen maradt.

Milyen kalandos kezdet! És hol van ma a kódex?

Az Országos Széchényi Könyvtárban található, a nyolcvanas évek elején ugyanis jókora ellentételezésért elcserélték. Hozzáteszem, hogy ha a kódex Leuvenben maradt volna, akkor már rég fent lenne az interneten, és bárki hozzáférhetne, mi magyarok is. Belgiumban ugyanis demokratikus a digitalizálási gyakorlat. Amikor a brüsszeli Királyi könyvtár egy digitálisan közzétett kódexével foglalkoztam, észrevettem, hogy egy lap hiányzik. Írtam a könyvtárnak. Postafordultával, nagy köszönetmondások közepette küldték a hiányzó lap fényképét, majd a javítás megjelent az interneten is.

De úgy tudom, hogy a Leuveni-kódex már digitalizálva lett…

Igen, a digitalizálás már rég megtörtént, de a kódex valamiért nincs közzétéve. A még régebbi, a Halotti Beszédet tartalmazó Pray-kódex viszont fent van az Országos Széchényi Könyvtár kiváló Magyar Elektronikus Könyvtárában. Egyelőre az a könyvtár gyakorlata, hogy azt a minőséget teszik közzé elektronikusan, ami az átlagos felhasználónak kell, a nyomtatáshoz szükséges minőséget pedig pénzért adják. A Pray-kódex ugyanis olyan kódexünk, amelyet nagy külföldi érdeklődés övez – nem a benne lévő Halotti Beszéd miatt, hanem, mert sokan úgy vélik, hogy a torinói lepel legkorábbi ábrázolása látható benne.

Mikor vált elérhetővé a digitalizált Pray-kódex a nagyközönség számára?

Pár éve, és talán épp az én kérésemre. Meg is látszik a tudományos érdeklődés gyors felszökésén, hogy kikerült az internetre. Korábban szinte beavatás nyomán kutatták a kódexet, és főleg katolikus papok foglalkoztak vele. Ez sajnos kissé egyoldalúvá is tette a fő vitatémákat. (A bencés szerzetesek azt állították, hogy a kódex bencés szerkesztmény, a világi papok pedig azt, hogy világi papok állították össze.) A vallásgyakorlás történetének mélyreható ismerete persze elengedhetetlen, elvégre a Pray-kódex Árpád-kori templomok számára készült szerkönyv. Összefogtunk Földváry Miklóssal (ELTE Liturgiatörténeti Kutatócsoport), és a kódex 2020-ban – 250 évvel felfedeztetése után – végre megjelenik nyomtatásban.

De Ön a Leuveni-kódexszel kapcsolatban is teljesen új lehetőségeket vetett fel. Összefoglalná a felismeréseit az Ómagyar Mária-siralmat illetően?

Mindezidáig az volt a feltételezés, hogy az Ómagyar Mária-siralom általunk ismert szövege szép, de töredékes szöveg, nagyon rossz másolat, tele hibákkal, sőt, felcserélt versszakokkal. A nyelvészek 50 évvel korábbra datálják a szöveg keletkezését, mint ahogy beleírták a kódexbe. Abban is egyetértés volt, hogy a szerző a korban szokásos módszerrel kompilálta, azaz összelopkodta a verset a középkori vallásos költészet óceánjából. Senki sem tekintette megszerkesztett műnek abban a formájában, ahogyan ismerjük.

Ha ráfogjuk a szövegre a textológia fegyvertárát, úgy találjuk, hogy a szöveghibák nem másolóra, hanem szerzőre vallanak. (Ugyanolyan jellegűek, mint amilyeneket mi követünk el fogalmazás közben.) Igaz, ő nagyon sokszor tévesztette el a betűk sorrendjét, nyilván amiatt, hogy, ellentétben mivelünk, sosem tanult magyar betűvetést, és valószínűleg sosem látott magyar szöveget azelőtt, hogy Mária-siralmát ő maga pergamenre vetette volna. Valószínű tehát, hogy szerzői kéziratról van szó. Méghozzá nagyszerű, feszesen megkomponált és meglepően bonyolult strófaszerkezetű vers szerzői kéziratáról. A műnek nemcsak zárt, a latin szekvenciát a népnyelvű mintákkal keverő versformája franciás. Mint az akkori domonkos prédikációk java, ez is a párizsi egyetemi előadások kötelező retorikáját követi, sőt nem nélkülözi a „Gondolatok a könyvtárban” vagy az „Eszmélet” bölcseleti jellegét. (Állást foglal a kor, a 13. század egyik fontos filozófiái kérdésében, az ún. univerzálé-vitában, és felhasználja az ágostoni jelelmélet fogalmait.)

Miért írt egy domonkos szerzetes magyar nyelvű verset? És miért írta le?

A domonkos rendet, ahogy a ferencest is, azért hozták létre, mert a papok nem tudtak prédikálni. Nem volt meg a szellemi felkészültségük hozzá. Ezek vagyontalan, kolduló rendek voltak. Rendházaik városokba települtek. A barátok a prédikációik színvonalával érték el, hogy hallgatóságuk elég pénzt dobjon a perselybe. A domonkosok kimagasló intellektuális színvonalat képviseltek; a párizsi egyetem leghíresebb tanára, Aquinói Szent Tamás domonkos szerzetes volt. Az Ómagyar Mária-siralom minőségét ez magyarázhatja. Meg az, hogy akkor még nem volt magyar nyelvű műveket igénylő olvasóközönség. Következésképp nem volt parlagiasság sem. Magyar hagyomány híján az írók csak európai hagyományhoz illeszkedhettek. E vakítóan fényes irodalomtörténeti korszak Esterházy Péter megnevezetlen barátjának eszményi, képzeletbeli hazájára emlékeztet: „olyan volna, mint Toscana, ahol angolok élnének, és magyarul beszélnének.”

Madas Edit figyelte meg azt a szabályt, hogy az első századok magyar szövegemlékei mind a prédikáció-mondáshoz kapcsolódnak: ezt a műfajt népnyelven kellett művelni. Nyilván Mária-siralmunk sem kivétel. Vizkelety András feltevése szerint a másoló – aki szerintem több ennél: szerző – domonkosrendi apácáknak szóló prédikációjában használta fel a költeményt.

A domonkos apácák nem tudtak latinul, ezért a prédikáció magyarul ment náluk. Általánosságban igaz, hogy a magyar nyelvű irodalom kialakulása jelentős részben női olvasóknak köszönhető, mivel ők nem kaptak olyan oktatást, hogy megértsék a latin nyelvű szövegeket, viszont volt igényük anyanyelvű olvasmányokra.

A digitalizálásnak milyen szerepe volt a kutatásában?

A Könyvtár tanácsadójaként találkoztam a Tripont Kft-vel, mert nekik régi becsvágyuk a minőségi, könyvtári digitalizálás. Egy próbafelvétel többet ér, mint a legékesebben szóló specifikáció. Kíváncsi voltam, mennyi információt tudunk kinyerni mi, kutatók, egy igazán korszerű masinával készített felvételből. (Magam sem vagyok teljesen laikus. Szövegkritikai kiadásokat készítő irodalmárok olykor igénybe veszik kézirat-fényképészi tudományomat. Az analóg időkben Nikon F5-öst és Linhof Technika 70-est használtam, aztán Nikon D70-est, majd D700-ast, de néhány éve kiöregedtem a Linhof repróállvány cipeléséből.) Azt a lapot, amelyen az Ómagyar Mária-siralom található, az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában, Földesi Ferenc különgyűjteményi igazgató jelenlétében fényképeztük le, Peti Péter irányításával, a Tripont Phase One XF gépével és 80 megapixeles hátfallal. Ráadásul alkalmazkodva ahhoz a bolondériámhoz, hogy minimális fényben, inkább hosszabb expozícióval fényképezzünk, hiszen a legkorábbi nyelvemlékek ereklyék. (A 2009-es, csodálatos nyelvemlék-kiállítás katalógusának mesterfényképésze nagy teljesítményű villanófényt használt.) A képek így is, félhomályban fényképezve is kiválóan sikerültek. Pláne, amikor Peti Péter a Capture One szoftverrel felerősítette a kontrasztot…

Tudnivaló, hogy a kis méretű Leuveni Kódex eredetileg kétkötetes volt, és a Mária-siralmat az első, még bekötetlen könyv végére jegyezték be, az utolsó lapra. Ez a lap használat közben a szerzetes tenyerén feküdt, és, mint Vizkelety András megállapította, valószínűleg már a költemény bejegyzésekor némileg elzsírosodott. A gubacstinta talán már eleve nem diffundált bele elég mélyen a pergamenbe. Az is lehet, hogy csak a későbbi használat koptatta le a szöveget. A helyzet mindenesetre az, hogy a szöveg nagy része roppant halvány, nehezen olvasható. A felerősített kontrasztú, felnagyított fénykép az eredetinél jobban mutatja a kis pontocskákat és vonáskákat (virgulae), amelyekkel a lejegyző általában a versszak- és sorhatárokat jelölte, így a fénykép hozzájárult ahhoz, hogy felismerjük a bonyolult verstani szerkezetet. Több, eddig meg nem figyelt részletet köszönhetünk az új fényképnek, amelyért ezúton is köszönetet mondok.

 

Szerző: Cziglényi Boglárka

Photographing glass is like photographing the sunset – Interview with the Hungarian glass sculptor László Lukácsi

On the 22nd of April 2017, at the Kunsthalle in Budapest, the 2017 National Salon "All Around Us" was opened, which has reviewed the past ten years of applied arts and design in Hungary. Among the beautiful creations a glass sculpture of the well-known Hungarian...

A szerb kulturális örökség digitalizálása

Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia Audiovizuális Archívum és Digitalizáló Központ közleménye A Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia (SASA) vezető tudományos és kulturális intézmény Szerbiában. Az 1841-ben alapított akadémia archívuma nem csak a szerb kultúra...

Filmdigitalizáló workshop a Nemzeti Múzeumban

A World Press Photo 2021 kiállítás keretein belül szakértők, a Magyar Nemzeti Múzeummal karöltve, film és üveglemez digitalizáló workshopra invitálják az érdeklődőket. Az esemény 2021. október 8-án délután 16:00-kor veszi kezdetét. A bemutatón lehetőséget nyílik...