René Gerritsen saját elmondása szerint fotográfusnak született. Ahogyan sok művésznek, neki is apja jártassága segítette kialakítani szakmai tudását. Azonban, míg édesapja egy jól ismert pro fotós volt a második világháború utáni években, lencsevégre kapva napjai Hollandiájának ikonikus hírességeit, Renée célja egy mélyebb kép átadása volt. Sőt, abban sem volt biztos, hogy apja nyomdokaiba szeretett volna lépni. 18-ik szülinapjára kapott Nikkormat kamerájával kezdődött pályafutása.
Később, René beiratkozott a Fotográfus és Fotonika Iskolájába, ahol a sugárzás spektrumait, hullámhosszokat, UV sugarakat, röntgent, hő-, rádió- és hanghullámokat tanulmányozott. Az iskola nagyszerű alapokat adott számára, de elmondása szerint “csak azután, hogy átvisszük a tudásunk gyakorlatba, válunk specialistává.”
Tanulmányait követően a Holland Kulturális Örökség Intézetében dolgozott, mely napjainkban RCE néven ismert. Korábban a Művészeti és Tudományos Tárgyak Központi Kutatólaboratóriumának hívták. 1960-ban alapították azzal a céllal, hogy kutatásokat végezzenek a művészeti tárgyak rongálódásával kapcsolatban, illetve az ügyben, mi tehető ezen folyamatok megállításának érdekében. Az intézet több különböző stúdióval is rendelkezett, ahol kísérleti restaurációs munkákat végeztek vassal, festményekkel, kerámiákkal, papírral, fával, bútorokkal és így tovább. René ugyanitt specializálódott a művészeti kutatásokhoz szükséges technikákban.
A sötétkamrában dolgozva tele volt energiával és mindig kész volt több munkát vállalni, ezért többet is adtak neki. Lehetősége volt a felszereléssel utazni, múzeumokban dolgozni, vagy, ha a szituáció megkívánta, magánszemélyek otthonaiban is. Ez mind nagyszerű alap volt magánpraxisához, miközben elsajátította a fotókutatás trükkjeit.
A szektor napjainkba is folyamatos növekedésben van a műtárgyak értékének emelkedésével párhuzamban. A hitelesítés is kritikus fontosságú az alkotások értékének megállapításakor. A művészeti kutatások azt is meg tudják állapítani, hogy voltak-e sérülések a művön, ezeket megpróbálták-e kijavítani, illetve a művész identitását is képesek felfedni.
„A műtárggyal kapcsolatos titkok és felmerülő kérdések nagy különbséget tudnak tenni az értékben. Ha valaki elmegy egy szakértőhöz és megkérdezi, »Ez egy igazi Rembrandt?«, nagy különbséget tesz, hogy maga a Mester készítette-e a művet, vagy valamely tanítványa. A műtárgykutatásra való igény folyamatosan nő a technológiák fejlődésével együtt.
Kezdetben az infravörös fényre érzékeny filmet arra használták, hogy átlássanak rétegeken, például ködön és felhőkön. Hamar észrevették azonban, hogy az infravörös sugárzás át tud hatolni a festmények bizonyos rétegződésein. Hosszú ideig a film volt az egyetlen módja, hogy a festmények alatti rajzokat felfedjék. A 60-as években Mr. Van Asperen de Boer kifejlesztette az úgy nevezett „infrared reflectography” (IRR) rendszerét. Ez a technológia sokkal több információt nyújtott a festmények alatt rejlő rajzokról és a különböző rétegekről. Amikor az első CDD-ket kifejlesztették, megfigyelték, hogy ezek a digitális szenzorok is érzékenyek az infravörös fényre.
Azonban a normál fotózáshoz használt kamerákra is kifejlesztett CDD-kkel probléma volt az infravörös érzékenységük miatt, így egy infravörös blokkoló lemezt helyeztem a CDD fölé. Ezt az infravörös blokkoló lemezt eltávolítva a DSLR-ről, jó alternatívát kaptam az akkoriban elérhető infravörös képrögzítő eszközökhöz képest.
Miközben infravörös fotózásokat csináltam, művészeti reprodukciós fotózásokat is végeztem. 2007-ben befektettem egy Leaf Apus 75-be, mivel néhány ügyfelem – főként múzeumok – magasabb minőségre tartottak igényt, mint amelyet én el tudtam érni DSLR kamerámmal. Meg voltam elégedve a Leaf Apus-szal, mivel művészeti reprodukciós célokra az egyik legszínsemlegesebb kamerának bizonyult, magas fokú színhűségének köszönhetően. A közelmúltban úgy döntöttem, magasabb szintre kívánom emelni a munkám színvonalát. Körbe voltam véve olyan szabadúszó kollégákkal, akik óriási sikereket értek el nagyfelbontású kameráikkal.
Így történt, hogy elmentem az “Eyes on Media” csapatához, hogy beszéljek Dick Jan van den Berg-gel és Rob van der Linden-nel, arról mi segíthetne még magasabb szintre lépni. Arról már akkor is hallottam, hogy magas felbontást érhetnék el a Haselbaad-dal, de a multi-shot kamerákkal az a probléma, hogy erős, stabil platformra, valamint pontosan ugyanolyan erősségű és fényhőmérsékletű, nagyon precíz vaku berendezésre van szükség. Így be kellett volna fektetnem világításba és vakukba. Ezt szem előtt tartva és a tapasztalatomat tekintve színmélységével kapcsolatban, a Leaf Credo-t választottam. Aztán a prospektusokat nézegetve felfedeztem, hogy van egy széles spektrumú verzió is… amiről addig nem tudtam.
Mivel a Leaf Credo 80WS IR blokk szűrő nélkül érkezik, melyet egy üvegfilter helyettesít, kíváncsivá tett a dolog. Felmerült bennem a kérdés: ha van egy “back”, szűrő nélkül, lehetséges lenne “normál” képeket is készíteni? Ekkor vettem észre, hogy a hátulról eltávolított lencse, melyet külön elemként árulnak, visszahelyezhető, hogy a kamera “normál” módon készítsen képeket és nagyszerű reprodukciós munkát lehessen vele végezni.
A 80 millió pixeles Leaf Credo-m bizonyult a legjobbnak minden értelemben. A különböző sugárzások szinte összes spektrumát rögzíteni tudom ily módon, egyetlen kamerával. Igaz, az infravörös mód kevesebb terjedést észlel, mint amennyit egy IRR rendszer tudna.
A legnagyobb kihívás, amellyel szembesültem, hogy hogyan érhetném el a legnagyobb kiterjesztést a legnagyobb felbontás mellett. Természetesen, nagyon jó lenne olyan rendszerrel rendelkezni, amellyel kis lépésekben 700-tól 2000 nanométeres sávszélességre való bővítést tudok alkalmazni. Ha csökkentjük a sávszélességet, ki tudjuk mutatni, mely nyújtja a legtöbb információt. Ezen próbáltam dolgozni, olyan testre szabott infravörös lámpákkal, melyek különböző hullámhosszúságokkal rendelkeztek. Most egy fizikussal közreműködve dolgozunk egy olyan “high-end” infravörös letapogató rendszeren, melyet külön erre a célra fejlesztünk ki.
A Credo nagyon hasznos funkciója továbbá, hogy ugyanazokat a vakukat tudom használni infravörös és normál fotók készítésére, hogy aztán a kettőt összerakva úgy nevezett „infravörös hamis színes képeket” kaphassak. Ez a módszer lehetővé teszi a különböző pigmentek azonosítását, melyek pontosan ugyanolyan színárnyalattal rendelkeznek, ezzel elősegítve a retusálási munkálatok olyan fokú pontosságát, mely a szabad szemnek már nem lenne érzékelhető.
Másik előnye, hogy két perces expozíciókat lehet vele készíteni, mely nagyon fontos az UV fényes fluoreszencia fotózás során. Ez egy olyan eljárás, ami lehetővé teszi a festmény leges legfelső rétegének olvasását. Nagyon fontos a restaurátoroknak, mivel megmutatja a retouchékat, károkat és a lakk állapotát. Így az ügyfeleimnek – akik többnyire magángyűjtők, kereskedők, művészettörténészek, restaurátorok és múzeumok – a Leaf Credo-val nagyszerű minőséget tudok biztosítani.
Én egy tudományra szakosodott fotós vagyok. Nem vagyok tudós, vagy művészettörténész, de megbízható információt tudok szolgáltatni klienseimnek, arról, amit látok. A technológia olyan betekintést enged számomra, melyre az ügyfeleimnek szüksége van ahhoz, hogy konklúzióra jussanak. Ez egy kihívásokkal és nagyszerű eredményekkel teli folyamat, melyhez a Leaf Credo 80WS kitűnő eszköz.”
Leaf Credo további információk (EN)