Április 22-én nyílik a Műcsarnokban a 2017-es Nemzeti Szalon „Körülöttünk” címmel, amely az ipar- és tervezőművészet elmúlt tíz évét fogja áttekinteni. Megismerkedhetünk azokkal a tervezőkkel, akik akár mesterként, akár fiatal tehetségként szakmailag meghatározó szerepet játszanak. Képet alkothatunk arról, hogy milyen új műfajok jelentek meg a klasszikusok mellett, és milyen szakmai kihívások jellemzőek a kortárs iparművészetben és dizájnban.
LUKÁCSI LÁSZLÓ ÜVEGSZOBRÁSZ 1985-ben diplomázott az akkori Iparművészeti Főiskolán. Rögtön érdeklődni kezdtek iránta a külföldi galériák és üveggyűjtemények. Pályafutása azóta is nemzetközi porondon zajlik. Művei fontos közgyűjteményekben találhatók meg. Ő az az iparművészünk, aki nemcsak Európában, de Japánban és Amerikában is elismert. 2010-ben ő nyerte el az Arany díjat a világ legrangosabb üvegművészeti kiállításán (International Exhibition of Glass), 39 ország 470 művésze közül. Majd 2014-ben az európai kortárs üvegművészeti seregszemlén, a Coburg Glass Prize-on a zsűri és a közönség díját is elhozta.
Lukácsi László munkásságában a hideg üvegművészeti technológiák váltak meghatározóvá az évek során. Bár főiskolás korában még üveghutát üzemeltetett a mosókonyhájukban, azaz meleg eljárással, fúvással készített üvegtárgyakat, végül mégsem a hutázás technikája lett az örök szerelem számára. Helyette a tükörben és síküvegben látta meg azokat a lehetőségeket, amelyek mindmáig lenyűgözik. Műtárgyait síküveg- és tükörlapokból építi fel, majd gondos és precíz csiszolással alakítja ki a formájukat és a fénytörésekből adódó különleges belső hatásokat.
Mivel az üvegnek mint alapanyagnak a különlegességét átlátszósága, fényáteresztő volta adja, ezért nézőponttól és a megvilágítástól függően különböző látványt nyújt. Lukácsi László ezért azt a modern megközelítést választotta a Műcsarnok kiállítására, hogy az üvegtárgyáról a 3D digitális felvételt is közzéteszi. E felvétel kapcsán beszélgettünk vele.
Miért készíttetett egy 3D felvételt is a Szirmok című alkotásáról?
Lukácsi László: Mert egy ilyen felvétel többletinformációt nyújt a tárgyról. Teljesen körbefordul, minden oldalról megnézhető, így jobban értelmezhető, élvezetes látvány, szép és izgalmas.
Hogyan jött létre ez a felvétel?
Peti Péter fotóművész lelkesedésének hála a PhaseOne IQ280 középformátumú kamerával készült 64 darab fénykép az üvegtárgyról, minden egyes kép után 5,8 fokos szögben elforgatva azt. Majd a fényképeket a lányom, Lukácsi Liza (MOME médiaszakos hallgató) összeillesztette egy háromdimenziós mozgóképpé.
Mekkora fontosságot tulajdonít a fénynek, a világításnak az alkotásainál?
Üvegtárgyak esetében sokféle bevilágítás elképzelhető, és talán nincs is olyan, hogy a „legjobb megvilágítás”. Inkább olyan ez, mint a varázslatos naplemente: a fény pillanatnyi szöge, ereje határozza meg a látványt. Mindegyik változat szép és egyedi. Sok mindentől függ, hogy hogyan látunk egy tárgyat. A fénytől függően akár egy teljesen eltérő alkotásnak is hihetnénk ugyanazt a művet.
Szokott ezzel játszani a művei installálásakor?
Nagyon szeretnék ezzel kísérletezni, de még nem jutott rá időm. Régóta tervezek például egy kiállítást, ahol ugyanazt a tárgyat látnánk különböző megvilágításokban.
Mennyire fektet hangsúlyt az alkotásai lefényképezésére? Hiszen fényképen vagy videón is meg lehetne jeleníteni ezt a sokféleséget.
Főiskolás koromban én magam is próbáltam végigfényképezni a lehetőségeket, komoly analóg felszerelésekbe invesztáltam. De a teljes skálát még nem játszottam végig soha. Egyszerűen nincs időm rá. Jó fényképet készíteni, kikísérletezve a felvétel és a megvilágítás legjobb beállításait, meglepően hosszú idő. Jóval több, mint laikus fejjel gondolná az ember. Az elkészült műveimet a dokumentálás érdekében próbálom mindig lekattintani az utolsó pillanatban, de az igazság az, hogy a legtöbb alkotásom akkor készül el, amikor már várja a futár az előszobában. Sajnálom, mert fontos lenne számomra, hogy méltóképp megörökítsem őket.
Ilyen sok megrendelése és kiállítása van?
Igen, ez részben a „siker átka” – remélem, nem hangzik szerénytelenül. De az alkotói módszeremből is következik. Üvegszobraimat a végtelenségig lehetne csiszolni. A tökéletességet szeretném elérni, csakhogy az lehetetlen. Mindig az utolsó pillanatig dolgozom a tárgyaimon, próbálom megközelíteni a csiszolással azt, amit jónak látok. A mű sokszor átalakul, miközben rajta dolgozom. Egy konkrét tervvel a fejemben kezdem meg a munkát, de ahogy formálódik az üveg, úgy veszem észre a benne rejlő újabb sajátosságokat. Folyamatosan változik a kezeim között; tulajdonképpen csak az vet véget ennek, hogy megnyílik a kiállítás.
Olyan, mintha saját életük lenne a műveinek, és Ön alkalmazkodik is hozzájuk, nemcsak alakítja őket. Organikus megközelítésnek tűnik.
A Természet a mesterem. Feltöltődöm benne. Lenyűgöz, hogy milyen gyönyörű formákat hoz létre. Megfigyelem a természeti formákat, amelyek kellemesen hatnak rám, és beépítem őket a munkáimba.
„Amikor a Mátrix című filmet láttam, foglalkoztatni kezdett az a technikai megoldás, hogy ha egy tárgyat vagy egy jelenetet egy időben sok irányból fényképezünk, akkor lehetőségünk lesz körbejárni, több irányból is megvizsgálni. Persze nekem nem volt arra lehetőségem, hogy egyszerre 300 kamerával fényképezzek, de ezt a hatást úgy is elő lehet állítani, ha a tárgyat forgatva készítek felvételeket.
2001-ben építettem egy forgó asztalt, amellyel akár egy gépkocsit is meg lehet forgatni. Ma leginkább az internetes kereskedelemben terjedt el ez a fényképezési technika, de a múzeumok és gyűjtemények is egyre gyakrabban mutatják be az értékeiket 3D-ben.”
Peti Péter, fényképész